A Biblia hitelessége
(FOLYTATÁS)

2. AZ ÚJSZÖVETSÉG HITELES, MERT JÉZUS HITELES

2.1. JÉZUS ÉLETE TANÚSKODIK SZAVAIRÓL

Egy személy tanítása akkor hiteles, ha élete egyezik üzenetével. Jézus szemtanúi megerősítik feddhetetlen életét. Ellenségei, akik aggódtak, hogy saját befolyásuk a zsidó népre csökken és dicsőségük hanyatlik, nem tudták rábizonyítani sem a zsidók számára kötelező mózesi törvény áthágását, sem a bűnt. Sokszor megkísérelték, hogy álnok kérdésekkel téves kijelentésekre késztessék, vagy belső ellentmondásokba keveredjen.

Azonban az írástudók minden ármánykodása eredménytelen maradt; Jézus válaszai által sokkal inkább őket magukat kérdőjelezte meg. Jézus munkálkodása egész Izráelt lenyűgözte. Még a politikai vezetőknek, Heródes Antipás zsidó fejedelemnek és a római helytartónak, Poncius Pilátusnak is foglalkozniuk kellett vele. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy a zsidók, akik Jézust elutasították és rossz hírét akarták kelteni, minden tévedését szívesen napvilágra hozták volna. De ez nem járt sikerrel.

Jézus nemcsak tanítványaival szemben támasztott magas elvárást, hanem maga is jó példával járt elöl. Szerény és önmegtartóztató életet élt, s ezzel ugyanazt a mércét alkalmazta magára, amit másoktól is elvárt. Követőinek nagy csodálkozására egyszer megmosta a lábukat - ami rabszolgamunka volt - azért, hogy bizonyságot tegyen szolgálatkészségéről és példát mutasson. Tanítványai mintegy két és fél évig voltak vele együtt, többnyire naponta, s újra meg újra megszégyenítette őket Mesterük szeretete. Jézus életének és szavainak ez az összhangja győzte meg őket akkoriban, és ennek van meggyőző ereje napjainkban is.

2.2. JÉZUS CSODÁKAT TETT ÉS GYÓGYÍTOTT

Jézus mindenek előtt az általa tett csodák és gyógyítások által vált ismertté. Az evangéliumok tanúsága szerint betegeket, leprásokat, bénákat gyógyított, vakoknak visszaadta szemük világát, megszállottakat szabadított meg és halottakat támasztott fel. Ilyen sosem fordult elő annak előtte. Még a Jézussal szemben ellenséges lelkülettel viseltető zsidók sem kérdőjelezték ezt meg. Ezt bizonyítja a Babiloni Talmud kijelentése:

A pászkaünnep előestéjén felakasztották Jézust... mivel varázslást űzött, s Izraelt elcsábította, és elpártolásra késztette.(1)

A csodák tényét nem lehetett tagadni, csak más magyarázatot lehetett rá adni. Jézus varázsolt volna csupán?! Jézus korabeli ellenségei feltételezték, hogy a hasonmás trükkjével élt, és megpróbáltak csalást rábizonyítani:

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert... sarat csinált nyállal és rákente a sarat a vakon született ember szemére... az elment, megmosakodott és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig, és azok akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: "Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: én vagyok az... Ezt a nemrég vak embert a farizeusok elé vezették. Az a nap pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta a szemét, szombat volt... A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, míg oda nem hívták a szüleit... "Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk és hogy vakon született... Odahívták tehát másodszor is a nemrég még vak embert... "Megmondtam már nektek, de nem hallgattok rám. Miért akarjátok ismét hallani?"... Megszidták... (János 9:1-28)

Nagyon provokatív volt az a mód, ahogyan Jézus a vakon született embert meggyógyította. A farizeusok és írástudók hagyománya szerint szombaton minden szükségtelen cselekedet tilos volt. Jézus számára nem emberi hagyományok voltak fontosak, hanem az emberek szüksége. Mivel vakon született emberről volt szó, a farizeusok nem érvelhettek azzal, hogy miként elvesztette látását, úgy most véletlenül visszanyerte. Jézus megcáfolására csak egy módjuk maradt, hogy csupán egy hasonló kinézetű emberről van szó. Az egész szituáció azt tükrözi, hogy a farizeusok minden bizonytalanságot ki akartak zárni, hogy nem valaki más lépett-e fel az egykori vak szerepében. Bár minden a csodás gyógyítás mellett szólt, nem akarták elismerni.

Ha e helyzetben csalást tudtak volna Jézusra bizonyítani, Jézus minden tanítványa elmenekült volna, és az utókor feltehetően sosem hallott volna erről az eseményről.

2.3 JÉZUS FELTÁMADÁSA NEM KITALÁLÁS

A legnagyobb, de leginkább megkérdőjelezett csoda Jézus feltámadása. Mint már korábban (1.5. fejezet) említettük, kizárható, hogy ezt Jézus tanítványai találták volna ki, hisz Uruk feltámadása őket is váratlanul érte s nem találunk semmilyen okot, ami ennek hamisítására indította volna őket.

Jézus szégyenteljes halála után a tanítványok tanácstalanok voltak, hisz földi Messiást vártak volna, aki elhozza a zsidó nép megtérését s fellép az istentelen pogányokkal szemben. E helyzetben a tanítványoknál még semmi sem észlelhető abból a későbbi bátorságból és meggyőződésből, amivel a vezető zsidóknak is hirdették az evangéliumot (Apostolok cselekedetei 5:27-33), bár maguk csak egyszerű munkások, halászok voltak. A zsidóktól való félelem miatt bezárt ajtók mögé rejtőztek (János 20:19). Amikor Mária Magdaléna azt a hírt hozta, hogy Jézus megjelent nekik, nem hitték (Márk 16:9-11) és üres fecsegésnek tartották (Lukács 24:11). Jézus első megjelenésekor az apostolok azt hitték, hogy szellemet látnak (Lukács 24:37). Tamás, a tizenkét apostol egyike, ennél a megjelenésnél nem volt ott. Még legközelibb társainak sem hitt, és csak az győzte meg, amikor Jézust maga is látta (János 20:24-29).

Némelyek e tudósítások mögött egy intelligens hamisítót véltek felfedezni, aki egy történelmileg hiteles beszámoló látszatát akarta kelteni. Egy hamisító lehetőleg nem szeretne okot adni olvasója számára a kételkedésre. A történészek számára az összhang a hamisítás biztos jele. Azonban éppen ezt nem állíthatjuk a négy evangélium alapján. A Jézus feltámadásáról szóló leírások nem azonosak egymással. Sőt, még egy ellentmondásra is bukkanhatunk. Lukács azt írja, hogy Jézus az emmausi úton megjelent két tanítványnak (Lukács 24:33-34). Az apostolok hittek nekik. Márk ezzel szemben azt írja, hogy nem hittek nekik (Márk 16:12-13). Itt Lukácsnak kell igazat adnunk, aki erről az eseményről nagyon részletesen tudósít. Márk csak egy mondat erejéig tér ki rá, feltehetően nem voltak pontos információi erről. Egy tehetséges hamisítónál nem csúszott volna be egy ilyen hiba. Számtalanszor megmutatkozik, hogy a szerzők a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint törekedtek arra, hogy a Jézussal kapcsolatos tapasztalataikat, illetve más szemtanúk tudósításait lejegyezzék.

Az evangéliumok leírásának idején még sok szemtanú élt. A zsidóknak, akik ellenséges lelkülettel viseltettek Jézus és a keresztények iránt, mit sem lett volna könnyebb a keresztényekkel szemben felhozni, mint a feltámadás tényének cáfolatát. Ha ez sikerült volna nekik, akkor a feltámadt Jézusban való hit nem lett volna tartható.

A hamisító meg szeretné győzni olvasóját, s emiatt tudatosan megfontolja, milyen módon érheti el célját. Ehhez egyértelmű és követhető érveket fog felhasználni. Jézus azonban az evangéliumok szerint először Mária Magdalénának, egy asszonynak jelent meg (Márk 16:19, János 20:24), aki korábban megszállott volt, és Jézus gyógyította meg - tehát egy kívülálló számára egyáltalán nem hiteles tanú. A zsidók nem ismerték el a nőket tanúknak; ez csak a férfiak előjoga volt. Az ortodox zsidók mind a mai napig nem fogadják el a nőket tanúként a rabbinikus bíróságon. Az evangéliumok elsősorban a zsidókhoz szólnak. Elképzelhetetlen lenne azt feltételezni, hogy egy hamisító arra a gondolatara jutott volna, hogy egy nő legyen a feltámadás első szemtanúja.

FOLYTATÁS - 3. AZ ÚJSZÖVETSÉG HAGYOMÁNYOZÁSÁNAK MEGBÍZHATÓSÁGA

LÁBJEGYZET
1. Vissza Sanhedrin 43a, Der Balylonische Talmud, Wilhelm Goldmann Verlag, 1963, S. 207 u. 208