Az Egyház egyetlensége, avagy
Miért van annyi felekezet és egyház?
(FOLYTATÁS)

II. különböző egyházak és felekezetek az Újszövetség tanításának fényében

Az előző fejezetben főleg az Egyház lényeges tulajdonságaival foglalkoztunk, melyek által az ember képes megkülönböztetni az igaz Egyházat a hamisaktól, az igaz közösséget a tévelygésben lévőktől, hogy biztosan tudja, melyik "az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja". Ezek a tulajdonságok minden ember számára igazolhatják, hogy egyedül csak ilyen közösségnek lehet joga az Egyház névre. Ha nem lennének ilyen jellemvonások, akkor hogyan lehetne megkülönböztetni az Isten Egyházáról szóló kinyilatkoztatás valódiságát az ember által kitalálttól és a tévtanítók csalárdságától?

Az Újszövetség Egyházról szóló kijelentéseinek olvasása után tehát fontos, hogy megvizsgáld és megítéld Isten igéje alapján a napjainkig kialakult "katolikus", "ortodox", "evangélikus", "református", "baptista", "adventista", "pünkösdista" stb. egyházak és/vagy felekezetek helyzetét, hogy gyakorlatilag mi az Egyház és mi nem az, s meg tudd különböztetni az igazat a hamisaktól. A helyes hozzáállásból fakadó megítélés nem egyenlő a rossz szándékú elítéléssel. A gyümölcsök megítélése minden keresztény feladata és felelőssége (Máté 7:13-23), hiszen Jézus mondta:

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. (Máté 7:21)

A megítélés mércéje pedig a Biblia és a Szent Szellem vezetése :(1 János levél 2:20-21.26-27; 1 Korinthus levél 2:10-16)

... teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. (Apostolok cselekedetei 17:11)

... de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. (1 Thesszalonika levél 5:21-22)

... hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára. (Filippi levél 1:10)

A szellemi ember azonban mindent megítél... (1 Korinthus levél 2:15)

Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. (1 Korinthus levél 10:15)

ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben... (Efezus levél 5:10)

Lásd "Szeretet és megítélés" című írásunkat.

A vallásos szervezetek és közösségek bábeli sokasága magát mind Krisztus Egyházaként hirdeti. Úgy tűnhet, mintha az Egyházat mindazok vallási közössége alkotná, akik Krisztust tartják megváltójuknak, annak ellenére, hogy ezek a különböző egyházak és felekezetek néhány vagy sok lényeges dologban ellentmondanak egymásnak. Ez főként a különböző tanítási kérdésekben (létezik-e pokol vagy sem, elbukhat-e Istentől valaki vagy sem, Isten eleve elrendel-e embereket a kárhozatra vagy sem, bűnösök vagyunk természetünktől fogva vagy nem stb.) nyilvánul meg.

A helyes tanításban való egység hiánya külső dolgokban is különbségeket okoz (rózsafüzér, ostya, ikonok, ceremoniális mise vagy liturgia, fejkendő és szoknya kötelező viselete asszonyoknak, keresztvetés, gyertyagyújtás, nyelveken-szólás, szombat megtartása, teljes vízalámerítés, egyház- rend és fegyelem stb.), amelyek sokak számára nagyon fontossá válnak. Hiszen minden ún. egyházban és felekezetben megtalálhatók így a maguk alkotta jellegzetességeik, amelyek által el lehet dönteni, hogy valaki "katolikus", "ortodox", "evangélikus", "református", "baptista", "adventista", "pünkösdista" stb. Mégis sokszor mikor "testvéreknek" nevezik egymást, akkor azt mondják: "Ezek nem olyan fontos dolgok, a lényeg, hogy higgyünk Krisztusban." Bár még ha csak külső dolgokban lennének különbségek, s Isten igéjében egységben lennének!

Az ökumenizmus mozgalomhoz csatlakozottak közös pontokat keresve próbálják mutatni a világnak, hogy egy hitet vallanak, kerülve és lehetőleg nem említve azokat a pontokat, amelyekben nincsenek egységben. De az ilyen színlelt egység megoldást nem ad, s nem is adhat.

Lásd "Az ökumenizmus" című írásunkat.

"Egyház szinten", bármelyikükről is legyen szó közülük, mindannyian úgy gondolják, hogy ők a helyesek, vagy legalábbis a "leghelyesebbek". (Római katolikusok és bizonyos mértékben az ortodoxok ezt hivatalosan is kijelentik!) Viszont ebből az következne, hogy a többi versenytársat félrevezetőnek, ártalmasnak és veszedelmesnek vagy nem a legjobb úton járóknak tartják. Azonban a lényeges ellentmondásokat szeretnék "elmosni" és mindezek ellenére "testvéregyházaknak" tartják egymást.

Márpedig az Egyházban tanítási kérdésekben nem lehetnek ellentmondások és megosztottság. Az Egyház, mint Krisztus is, lényegében, tanításában, ugyanaz ma, mint az újszövetségi időkben volt:

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidó levél 13:8)

Ebből következik, hogy nem lehet a különböző tanítást hirdető egyházak és felekezetek összességét Egyháznak nevezni. Ezek a szervezetek nem gyülekezetek, hanem a "világ" (a saját értelmezésük szerint is, hiszen nyilvánvalóan elfogadják, hogy közösségük hívők és hitetlenek elegye). A vallásos világ is "világ", amelyben számos hitetlen van. Azt, hogy az "egyházak" tanításukban és gyakorlatukban az első gyülekezetektől eltérnek, saját képviselőik sem hallgatják el. Miért nevezzük őket akkor keresztény gyülekezetnek? Ami a Biblia szerint nem Egyház, azt mi sem nevezhetjük annak. Ez nem azt jelenti, hogy egy hamis tanítást képviselő ún. egyházban vagy felekezetben valaki nem válhat kereszténnyé. Hitének növekedésével azonban szembesülni fog a szeretetlenséggel és a téves tanítással, amit el kell utasítania az Istennel való kapcsolat fenntartása végett. Fel kell ismernie, hogy nem maradhat egy ún. egyházban vagy felekezetben, ami valójában nem az Egyház, és nem Krisztus Teste.

Nem fogod a Bibliában megtalálni, hogy az Egyháznak köze van olyan vallásos szervezethez, melynek tagja lehet az ember anélkül, hogy életét Istenre irányítaná. A "keresztény" fogalom olyan embert jelent, aki Jézus Krisztust követi. Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, neki engedelmeskedni (János 15:10.14; Máté 7:21; Lukács 14:25-27; 1 János levél 3:24), megtartani parancsolatait és a tanítása szerint élni:

Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta. (János 3:36)

így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;..." (János 8:31)

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat... (János 14:15)

Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. (1 János levél 2:6)

Aki túllép ezen, és nem marad meg a Krisztus tanításában, abban nincs benne Isten; aki megmarad a tanításban, abban benne van az Atya is, meg a Fiú is. (2 János levél 9)

Aki elfordítja a fülét, és nem hallgat a tanításra, annak még az imádsága is utálatos. (Példabeszédek 28:9)

Lásd "Hit és cselekedetek" című írásunkat.

A hit és a tanítás tekintetében még az is kifogásolható, hogy nemcsak a különböző egyházak és felekezetek között, de még az egyes ún. egyházakon vagy felekezeteken belül sincs szigorúan vett igazi egység, mivel legtöbbször a tagok, vagy legalábbis a többség nem ismeri egyházuk tanítását, amelyben hinniük kellene, ill. nem értenek egyet több mindennel. Néhányan elfogadnak és helyeselnek bizonyos tanításokat, s mások ezt nem is tudják róluk. (pl.: reinkarnációban hívő katolikus)

Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. (2 Timóteus levél 4:3-4)

Mégis sokan, főleg idősebbek, azonosulnak lelkiismeretükben, életvitelükben a saját egyházuk vagy felekezetük nyújtotta vallással. Itt meg kell említenünk, hogy a Zsidó levélben olvasható intést: "saját gyülekezetünket ne hagyjuk el" (Zsidó levél 10:25) - az író keresztényeknek címezte, s nem ún. hívők és hitetlenek kevert egyvelegének. Természetesen ez az ige senkinek sem adhat okot arra, hogy ne akarja elhagyni azt az istentelen szervezetet, egyházat, vagy közösséget, amiről felismerte, hogy nem Egyház, hanem csak annak állítja be magát.

Az egyházba vagy felekezetbe való beleszületés sokaknak ugyanúgy fontos lehet , mint a külsőségek. Legtöbbször egyedül csak ezek jelentik a tagok számára a "kapcsolatot" Istennel, ami így az Istenhez tiszta szívből fakadó belső odaadás és odafordulás helyébe lép.

Legtöbbször ott találhatjuk a különböző egyházak vagy felekezetek tagjai között a számukra is nyilvánvalóan "halott hitű" vagy "névleges keresztényeket" is. A meg nem térteket is folyamatosan egyenértékű tagoknak, azaz testvéreknek nevezik az aktívabb "igaz hívőkkel" egyetemben. Holott a Biblia a következőket tanítja:

Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (1 Korinthus levél 5:11-12)

Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? (2 Korinthus levél 6:14-16)

A különböző egyházakra és felekezetekre jellemző "igazi" és "névleges keresztények" egymással való elvegyülése szükségképpen az egyházon belüli igehirdetést eredményezi, ami valójában az egyik legmegszokottabb helytelen gyakorlat. Az Újszövetségben sehol sem fedezhető fel egyházon belüli misszió. Az apostolok idejében az igehirdetés mindig a kívülállók felé irányult, még ha az egész közösséget érintette is:

Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és (...) valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy az Isten valóban közöttetek van.(1 Korinthusi levél 14:24)

Igaz, hogy voltak az újszövetségi időkben az Egyházban szakadást okozók Júdás levél 17-19), hitehagyók (2 Timóteus levél 2:16-18; 1 Timóteus levél 1:19-20; 4:1-2), befurakodott áltestvérek (Galata levél 2:4), hamis próféták (Jelenések 2:20-25; 2. Péter levele 2:1-3.12-19; Júdás levél 4.10-13; 1 János levél 2:18-27) stb., de az elv mindig is világos volt: "Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!" (1 Korinthus levél 5:13) Gyorsan felléptek ellenük, valamikor megelőző figyelmeztetések után (Titusz levél 3:10-11), valamikor minden figyelmeztetés nélkül elhatárolták magukat tőlük, ami a kizárást vagy a gyülekezetből való elküldést jelentette. így már kezdetektől fogva mindig is tudhatta mindenki, hogy a hívők egész gyülekezete szívében és lelkében egy. (Apostolok cselekedetei 4:32) Ugyanis nem maradhat az Egyházban valaki, aki nem oda való. Az Egyházban csak az Istennek engedelmeskedni akarók lehetnek (Máté 18:15-17), akiknek tükröt kell mutatniuk az emberek elé, hogy milyen Istennel a kapcsolatuk. (Máté 18:18-20; Efezus levél 5:11)

Bár a keresztények is vétkeznek, s így az Egyházban is fellelhetőek bűnök, mint ahogyan az a korinthusiaknál volt (1 Korinthus levél 1:11; 5:1; 6:1; 11:17-22), mégis a különbség egy hívő és hitetlen közt, hogy "aki az Istentől született", az nem akar a bűnben maradni, és nem ragaszkodik makacsul ahhoz. (1 János levél 3:4-10 (9.)) A keresztény szakít bűneivel, a jó keresésére és cselekvésére adja oda magát. (Róma levél 12:1-2; 6:16-23; Efezus levél 2:10 stb.) így egész keresztény életünk a megszentelődés folyamata, amely során Isten kimunkálja bennünk az ő Fiának képét. (2 Korinthus levél 3:18; Róma levél 8:29) Ez nem jelent bűntelenséget, hanem alapvető szembefordulást a bűnnel, aminek minden esetben van eredménye a keresztény életében (János 15:1-10), mert Isten erőt ad a szent életért való törekvésben. (2 Péter levél 1:3; 1 Korinthus levél 10:13; Róma levél 8:2-10; 6:12-14)

Lásd "Ki keresztény?" című írásunkat.

Ha az Egyház megosztott lenne, vagyis két vagy több egymást kölcsönösen kizáró ún. egyházra és felekezetre oszlana, akkor hogyan tanúskodhatna annak a Szellemnek a jelenlétéről, akinek a neve Szeretet? (2 Timóteus 1:7; Róma levél 5:5; 1 János 4:8.16)

"Hát részekre szakítható-e Krisztus?" (1 Korinthus levél 1:13a)

Mindenfajta felekezeti megjelölés ellentmond Isten akaratának, aki csak egy gyülekezetet akar. Aki ragaszkodik külön egyházak létezéséhez, az azt mutatja, hogy ő nem az egységre törekszik, hanem Isten templomának rombolója.

"Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten..." (1 Korinthus levél 3:17)

A "katolikus", "evangélikus", "ortodox" megjelölések egy Egyházra használva korrektek, mivel csak egyetlen katolikus (általános, egyetemes, mindent átfogó), evangélium szerinti, igazhitű gyülekezet létezhet. Mihelyt azonban külön közösségek megkülönböztetéseként használjuk ezeket a megnevezéseket, azok nem megfelelőek (egy megkülönböztetett csoport többé már nem egyetemes, evangéliumi vagy igazhitű), és az egység elleni, azaz Isten akarata elleni lázadást fejeznek ki.

Manapság a vallásos emberek sokszor beszélnek arról, hogy a "szellem egysége" milyen jól összeegyeztethető a különböző hitelvekkel. De az ilyen, s ezekhez hasonló szavak mind értelmetlenek az isteni kinyilatkoztatás fényében. Krisztus azért jött a földre, hogy kinyilatkoztassa az igazságot az embereknek. Megalapította Egyházát, hogy az igazságot képviselje. Ha találhatnánk az ő Egyházában bármilyen tanítási különbözőséget, akkor ez csak amiatt lenne lehetséges, mert az igazság, amit ő kinyilvánított, elveszett az emberi önfejűség mocsarában. Ez azt jelentené, hogy munkája meghiúsult és Egyháza többé már nem "az igazság oszlopa és erős alapja". Ez ellentmondana az egész Újszövetségnek, miszerint létezett egy Egyház, mely az egység, a szentség, a szeretet, a láthatóság, az apostoliság, az egyetlenség és az egyetemesség jegyeit hordozta magán. Az Újszövetség tanúságtétele szerint ez így is volt egészen az utolsó könyv megírásáig.

Hogy mi történt utána? Sajnos csak néhány Biblián kívüli forrás maradt fenn az idők során, amelyekből meg is tudhatunk valamit. De a Bibliában is olvashatunk arról, hogy "a hittől való elszakadás" be fog következni:

Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. (...) és akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. (2 Thesszalonika levél 2:3-4.8-11)

Az Egyház elbukásának lehetősége nem ismeretlen az Újszövetségben, s ha be is következett "a hittől való elszakadás", az Egyháznak mindig az igazság oszlopának és erős alapjának kell lennie.

Ha valahol manapság létezik Egyház, akkor az csakis EGY lehet, melyben megtalálhatóak mind
az EGYSÉG, a SZENTSÉG, a SZERETET, a LÁTHATÓSÁG, az APOSTOLISÁG, az EGYETLENSÉG és az EGYETEMESSÉG jegyei!

Mi hisszük és valljuk, hogy ez az Egyház ma is létezik!

FOLYTATÁS - A "sok egyház és felekezet"-elképzelés mellett felhozott érvek cáfolata