KERESZTENYEK.hu
Utolsó módosítás: 2010. május 23.
|
Az igaz istentisztelet KIK? A nagyegyházak istentiszteletére a bejegyzett tagok töredéke szokott csak eljárni. (1) Elgondolkoztató, hogy sokakat ez nem vonz, illetve még erre sem akarnak időt szakítani. A Biblia szerint nincs nem elkötelezett vagy halott hitű keresztény. Vagy keresztény valaki vagy nem. Lásd "Ki keresztény?" című írásunkat. Minden keresztény pap (1 Péter levél 2:9), azaz Isten elkötelezett szolgája.
Az Újszövetség népe nem test szerinti, hanem szellemi nép. Azok közössége, akik hagyták magukat kihívni e világból és az Istennek való engedelmesség mellett döntöttek.
A testi utódok automatikus "bekeresztelése" fenntartja azt az állapotot, hogy az egyház engedelmesek és engedetlenek, sőt hívők és hitetlenek elegye. Egyezik ez Isten akaratával?... Lásd "A látható egyház" című írásunkat. Az egyházhoz kezdetben csak az tartozhatott, aki megtért.
A szeretetre való készség fontos jele az átadott életnek.
Hogyan tisztelheti valaki Istent, ha hívásának ellenáll és nem akar szeretetben élni?...
A samaritánus asszony kérdésére, hogy hol kell Isten imádni, Jézus így válaszol:
Jézus ezt tartotta mérvadónak. Az fontos tehát, hogy a szívünkben tiszteljük Istent: valóban rendeljük neki alá az életünket, legyen szellemi kapcsolatunk vele. Engedelmességre kell törekednünk, hozzá való közelségre, hogy érthessük és képviselhessük az ő akaratát. Az Újszövetség istentisztelete ilyen.
Ez az igehely szép foglalata annak, amit Jézus által az Újszövetségben megélhetünk. Mi magunk vagyunk Isten temploma (1 Korinthus levél 3:16-17, 6.19-20) és mi vagyunk Isten papjai is. Nincs helyhez kötve Isten imádata, bárhol hozzá fordulhatunk, s annak mélysége pedig a szívünk tisztaságától függ. Már nincs szükség emberi közbenjáróra sem, Jézus által közvetlenül Istenhez fordulhatunk mi magunk BÁRHOL, BÁRMIKOR. Az Isten háza kifejezést az egyházra, a keresztények közösségére is vonatkoztatja az Ige.
Jézus semmilyen különös vagy felszentelendő helyet nem rendelt el az összejövetelre, sőt az Apostolok cselekedeteiben a következő sorokat olvashatjuk:
A keresztények "napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban" (Apostolok cselekedetei 2:46). A jeruzsálemi templom a zsidók számára a teremtő Isten egyetlenségének is szimbóluma volt, nekik nem voltak mindenütt templomaik, mint a pogányoknak. A keresztények evangelizációs célzattal mentek a templomba (lásd 3-4. rész). Pétert és Jánost börtönbe is vetették e miatt. "Amint elbocsátották őket elmentek az övéikhez" (Apostolok cselekedetei 4:23). Ez valószínűleg egy
házi közösséget jelent, mint arra már a 2. rész is utal, hogy a kenyeret házanként törték meg (2:46).
Amint a hangsúly a belső értékekről a külsőségekre tolódott, s az istentisztelet már nem jelentette a hívők zömének egész életét, hanem azt be akarták időben korlátozni, megjelent az igény a különleges hely iránt is. Aki engedelmes akar lenni Istennek, annak ebben a lelkületben kell megmaradnia:
Az eddigiek alapján erre a kérdésre nem is lenne szükséges részletesen kitérni. Ha az egész életünk istentisztelet, akkor nincs szükség különleges istentiszteleti napokra, órákra. A teljes önátadást nem válthatja ki bizonyos programszerő cselekedet. Isten tiszteletét nem lehet leszűkíteni, egész nap őt kell szolgálnunk és azzal dicsőíteni, hogy hozzá méltó a lelkületünk és viselkedésünk - legyünk akár iskolában, munkahelyen vagy az utcán.
Jézus élete során tartotta a törvényt és nem volt célja annak támadása. A szombat Istennek szentelt nap volt, melyen a zsidók összegyűltek, Isten szabadító tetteire emlékeztek (5 Mózes 5:25). Jézus betöltötte a szombatot is, ami jel volt Isten és Izrael között (2 Mózes 31:17). Az új szövetség jeleként nem rendelte el semmilyen különleges nap megtartását. (2) Az Újtestamentumban azokról a felismerésekről olvashatunk, amire a Szent Szellem vezette el az apostolokat.
Galácia pogánykeresztényeivel Pál szigorú volt. A zsidókeresztényekkel megértőbb volt, hisz ők gyermekkoruktól fogva hozzászoktak ahhoz, hogy a szombatot, mint Isten parancsát tartsák. De itt sem lép fel Pál olyan elvárással, hogy a zsidókeresztényeknek tartania kellene a szombatot.
A keresztények számára minden nap ünnep, minden nap "szombat". Akármelyik szabadnapot és munkaszüneti napot is Istennek szentelhetjük.
A kezdeti igyekezet sajnos hamar lanyhult. Helytelen szokások hamar megjelentek, s az államegyház kialakulásával végképp rögzült az istentisztelet heti egy ceremóniáként való felfogása. (4) Nyomokban azonban még fellelhetünk újszövetségi állapotokkal harmonizáló gondolatokat. A Didaché így ír:
FOLYTATÁS - Az igaz istentisztelet LÁBJEGYZETEK1. Vissza "A vallásosoknak csak negyede vallotta magát vallását rendszeresen gyakorló és egyháza tanítását követő hívőnek." Kamarás I.: A Vallási globalizáció és a helyi sajátosságok jegyei a magyarországi új vallási jelenségekben 2. Vissza A szombatista gondolkodás cáfolatára itt nem térünk ki. 3. Vissza Olvashatunk néhány helyen arról, hogy a keresztények a hét első napján jöttek össze. Mivel a zsidóknál az estével kezdődött a nap, itt a mai felfogás szerinti szombat estéről van szó. Ezt praktikussági okokból tehették így, hisz szombaton a zsidókeresztények szabadok voltak s könnyebb volt távolabbi testvérekkel ekkor találkozni (Apostolok cselekedetei 20:7, 1 Korinthus levél 16:2). Ez nem jelenti azt, hogy ezt a gyakorlatot kell követendő példaként állítanunk, ha lehetőségeink nekünk többet is megengednek. 4. Vissza A vasárnap kialakulásának története hosszabb lélegzetű tanulmány lenne, ami szétfeszítené ezen írás kereteit. |
| [Kezdőoldal] | [Oldal tetejére] | [Témák] |
|
amelyet a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki Budapesten, 1990-ben. Ezennel hozzájárulunk ahhoz, hogy honlapunk oldalára más weboldalakon bárki linket helyezzen el. Ezen oldalak változatlan és teljes formában történő terjesztése magánhasználatra megengedett. Minden más jellegű felhasználása, illetve a kiadás bármely formája csak beleegyezésünkkel lehetséges! Ez a site tartalmazhat harmadik fél által karbantartott hivatkozásokat. Az ilyen hivatkozások megadása nem jelenti azt, hogy helyeseljük, elfogadjuk vagy egyetértünk a hivatkozott site-ok tartalmával. [IE6 or higher][1024x768][True Color][Full Screen(F11)] |