Az igaz istentisztelet
(FOLYTATÁS)

KIK?

A nagyegyházak istentiszteletére a bejegyzett tagok töredéke szokott csak eljárni. (1) Elgondolkoztató, hogy sokakat ez nem vonz, illetve még erre sem akarnak időt szakítani.
Az istentiszteletre járók között mennyi az engedetlen és a képmutató, s mennyi az igazi keresztény?...

A Biblia szerint nincs nem elkötelezett vagy halott hitű keresztény. Vagy keresztény valaki vagy nem.

Lásd "Ki keresztény?" című írásunkat.

Minden keresztény pap (1 Péter levél 2:9), azaz Isten elkötelezett szolgája.

Nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei. (Róma levél 9:8, lásd még Róma levél 2:28-29)

Az Újszövetség népe nem test szerinti, hanem szellemi nép. Azok közössége, akik hagyták magukat kihívni e világból és az Istennek való engedelmesség mellett döntöttek.

Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, nem a test, nem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (János 1:12-13)

A testi utódok automatikus "bekeresztelése" fenntartja azt az állapotot, hogy az egyház engedelmesek és engedetlenek, sőt hívők és hitetlenek elegye. Egyezik ez Isten akaratával?...

Lásd "A látható egyház" című írásunkat.

Az egyházhoz kezdetben csak az tartozhatott, aki megtért.

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és gonoszsághoz, vagy mi köze a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Béliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek és ők az én népem lesznek. (2 Korinthus levél 6:14-16)

A szeretetre való készség fontos jele az átadott életnek.

Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", testvérét pedig gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1 János levél 4:20-21)

Hogyan tisztelheti valaki Istent, ha hívásának ellenáll és nem akar szeretetben élni?...
Ahol nincs mélyebb kapcsolat a tagok között, s nem tudják, illetve nem is igyekeznek tudni, hogy megtért-e egyáltalán a másik, ott nem akarnak felelősséget vállalni egymásért. Ez közönyre és szeretethiányra vall. Isten és én? De hol marad a testvérszeretet?
Sajnos vannak olyanok, akik "Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják." (Titusz levél 1:16)

Aki azt mondja ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug és nincs meg abban az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt. (1 János levél 2:4-6)

HOL?

A samaritánus asszony kérdésére, hogy hol kell Isten imádni, Jézus így válaszol:

De eljön az óra és az most van, amikor az igazi imádói Lélekben és Igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak Lélekben és Igazságban kell imádniuk. (János 4:23-24)

Jézus ezt tartotta mérvadónak. Az fontos tehát, hogy a szívünkben tiszteljük Istent: valóban rendeljük neki alá az életünket, legyen szellemi kapcsolatunk vele. Engedelmességre kell törekednünk, hozzá való közelségre, hogy érthessük és képviselhessük az ő akaratát. Az Újszövetség istentisztelete ilyen.

Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek az Istennek Jézus Krisztus által... Ti azonban választott nemzet, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok... (1 Péter levél 2:5, 9-10)

Ez az igehely szép foglalata annak, amit Jézus által az Újszövetségben megélhetünk. Mi magunk vagyunk Isten temploma (1 Korinthus levél 3:16-17, 6.19-20) és mi vagyunk Isten papjai is. Nincs helyhez kötve Isten imádata, bárhol hozzá fordulhatunk, s annak mélysége pedig a szívünk tisztaságától függ. Már nincs szükség emberi közbenjáróra sem, Jézus által közvetlenül Istenhez fordulhatunk mi magunk BÁRHOL, BÁRMIKOR.

Az Isten háza kifejezést az egyházra, a keresztények közösségére is vonatkoztatja az Ige.

Mert ráépültetek az apostolok és próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által. (Efezus levél 2:20-21)

Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység hitvallását mindvégig megtartjuk. (Zsidó levél 3:6) lásd még: 1 Timóteus levél 3:15

Jézus semmilyen különös vagy felszentelendő helyet nem rendelt el az összejövetelre, sőt az Apostolok cselekedeteiben a következő sorokat olvashatjuk:

A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja: A Menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem - mondja az Úr, vagy hol van az én nyugalmam helye? (Apostolok cselekedetei 7:47-49)

Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki Mennynek és Földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. (Apostolok cselekedetei 17:24-25)

A keresztények "napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban" (Apostolok cselekedetei 2:46). A jeruzsálemi templom a zsidók számára a teremtő Isten egyetlenségének is szimbóluma volt, nekik nem voltak mindenütt templomaik, mint a pogányoknak. A keresztények evangelizációs célzattal mentek a templomba (lásd 3-4. rész). Pétert és Jánost börtönbe is vetették e miatt. "Amint elbocsátották őket elmentek az övéikhez" (Apostolok cselekedetei 4:23). Ez valószínűleg egy házi közösséget jelent, mint arra már a 2. rész is utal, hogy a kenyeret házanként törték meg (2:46).
A házaknál lévő gyülekezetekről (Apostolok cselekedetei 12:12; 1 Korinthus levél 16:19):

Az őskeresztényeknek nem voltak saját külön templomépületeik, hanem, ahogy ezt az Újszövetség több helyen leírja, magánházakban találkoztak" (A kereszténység története 77.o., Lilliput Kiadó, 1996.).
"Az őskeresztények létező épületekben, általában egy-egy hívő otthonában gyűltek össze. A legkorábbi feltárt templom egy szíriai hagyományos átriumos ház, melyet az istentiszteletek szükségleteinek megfelelően alakítottak át. ... A gazdag római keresztények is ugyanígy, az istentisztelet szükségleteinek megfelelően alakították át házaik egyes részeit."
Az eukarisztikus ünnepséget eleinte magánházakban végezték, ahol az erre a célra szolgáló szobát gyakran átalakították, oszlopokkal, árkádokkal látták el. Később azonban (valószínűleg a II. század vége felé) a birodalom minden részén külön gyülekezeti házakkal (domus ecclesiae) rendelkezett az egyház. ... A keleti tartományokban, ahol már nagy volt a keresztények száma, a III. századtól nagy istentiszteleti bazilikák épültek. A templomépítés kérdése tehát nem függ össze az üldözésekkel, mintha a keresztények az üldözések miatt magánházakat használtak volna föl istentiszteleti célokra, az egyház felszabadulása utáni időkben pedig sok ember befogadására alkalmas templomokat, bazilikákat kezdtek volna építeni." (Katolikus egyháztörténet I/118.o.)

Amint a hangsúly a belső értékekről a külsőségekre tolódott, s az istentisztelet már nem jelentette a hívők zömének egész életét, hanem azt be akarták időben korlátozni, megjelent az igény a különleges hely iránt is.

Aki engedelmes akar lenni Istennek, annak ebben a lelkületben kell megmaradnia:

Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. (Apostolok cselekedetei 17:28)

MIKOR?

Az eddigiek alapján erre a kérdésre nem is lenne szükséges részletesen kitérni. Ha az egész életünk istentisztelet, akkor nincs szükség különleges istentiszteleti napokra, órákra. A teljes önátadást nem válthatja ki bizonyos programszerő cselekedet.

Isten tiszteletét nem lehet leszűkíteni, egész nap őt kell szolgálnunk és azzal dicsőíteni, hogy hozzá méltó a lelkületünk és viselkedésünk - legyünk akár iskolában, munkahelyen vagy az utcán.

Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát MINDENKOR, azaz a nevéről vallást tevő ajkaink gyümölcsét. (Zsidó levél 13:15)

Jézus élete során tartotta a törvényt és nem volt célja annak támadása. A szombat Istennek szentelt nap volt, melyen a zsidók összegyűltek, Isten szabadító tetteire emlékeztek (5 Mózes 5:25). Jézus betöltötte a szombatot is, ami jel volt Isten és Izrael között (2 Mózes 31:17). Az új szövetség jeleként nem rendelte el semmilyen különleges nap megtartását. (2)

Az Újtestamentumban azokról a felismerésekről olvashatunk, amire a Szent Szellem vezette el az apostolokat.

Senki el ne ítéljen titeket ételért, italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak. (Kolossé levél 2:16-17)

Most azonban, miután megismertétek Istent ... hogyan térhettek vissza ismét az erőtelen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam értetek. (Galata levél 4: 9-11)

Galácia pogánykeresztényeivel Pál szigorú volt. A zsidókeresztényekkel megértőbb volt, hisz ők gyermekkoruktól fogva hozzászoktak ahhoz, hogy a szombatot, mint Isten parancsát tartsák. De itt sem lép fel Pál olyan elvárással, hogy a zsidókeresztényeknek tartania kellene a szombatot.

Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot. (Róma levél 14:5)

A keresztények számára minden nap ünnep, minden nap "szombat". Akármelyik szabadnapot és munkaszüneti napot is Istennek szentelhetjük.
Az Újszövetségben több igehelyet találunk, amelyek azt mutatják, hogy az első keresztények a lehető leggyakrabban gyűltek össze. (Apostolok cselekedetei 2:46, 17:11, 19:9, 20:31) (3)

Buzdítsátok egymást minden egyes napon... (Zsidó levél 3:13)

A kezdeti igyekezet sajnos hamar lanyhult. Helytelen szokások hamar megjelentek, s az államegyház kialakulásával végképp rögzült az istentisztelet heti egy ceremóniáként való felfogása. (4) Nyomokban azonban még fellelhetünk újszövetségi állapotokkal harmonizáló gondolatokat.

A Didaché így ír:

Gyakran gyűljetek össze, azt keresve, mi válik lelketek javára! (XVI/2)

Naponta keresd a szentek színelátását, hogy felüdülj beszédükön. (IV/2)

FOLYTATÁS - Az igaz istentisztelet