KERESZTENYEK.hu
Utolsó módosítás: 2010. május 23.
|
Az igaz Iszlám - a valódi odaadás Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében. AZ ISZLÁM KINYILATKOZTATÁSA
A Korán tanúsága szerint az Iszlám, vagyis az odaszánás, az Isten akaratába való belenyugvás vallása az igaz vallás. Ez volt a hite Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, Mózesnek, a prófétáknak és Jézusnak, Mária fiának. Aki teljes szívéből oda akarja magát szánni Istennek, az Ábrahám és a próféták, illetve a Názáreti Jézus példáját követi. Ők voltak az igaz muszlimok, akik magukat Istennek adták, akiken keresztül a Mindenható a világhoz szólt, és akaratát, lényét kinyilatkoztatta. Az ő odaszánásuk követése a valódi Iszlám, a tökéletes belenyugvás az egyetlen Isten akaratába.
Aki Istennek akar engedelmeskedni, az követi a Tóra és a próféták szavát, illetve Jézus szavait, aki a Tórát megerősítette. Egy igazi muszlim meg akarja ismerni Isten teljes kinyilatkoztatását, és ezért nem hagyhatja figyelmen kívül a Tórát, a prófétákat és az evangéliumot, vagyis engedelmeskedik Jézus szavainak. Csak így nyílik meg számára a Mindenható vezetése és világossága, ahogyan ezek az írások is tanúsítják:
A Korán tehát az Ó- és az Újszövetség írásaival egybehangzóan tanúsítja, hogy a Tórában és az evangéliumban megtaláljuk a világosságot és az útmutatást. Mi akadályozhat hát egy muszlimot abban, hogy Isten teljes kinyilatkoztatását megismerje, és elkezdje intenzíven tanulmányozni a Tóra és az evangélium szavait? MIT JELENT AZ ODAADÁS? Ábrahámnak ezt mondta Isten:
Ábrahám számára az odaadás azt jelentette, hogy Isten jelenlétében élt, és feddhetetlenségre törekedett. A Tórában a következő parancsolat áll:
Mikeás prófétán keresztül így szólt Isten:
Jézus megerősítette a Tóra parancsolatát, amikor azt a legnagyobb parancsolatnak nevezte:
Ezt a parancsolatot Jézus töltötte be a legtökéletesebben életével. Ő teljes volt az Isten iránti szeretettel. Hűséges volt Hozzá mindenben, és gőg nélkül mondhatta ellenfeleinek azt, amit rajta kívül senki más nem állíthatott: "Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?" (János 8:46) Jézus megmutatta Isten jóságát és irgalmát. A Korán tanúsága szerint ez követői életében is látható volt.
A Biblia e jóság és irgalom megvalósulását Jézus követői életében így írja le:
Az Isten iránti odaadás az első keresztények életében a testvéreik iránti odaadást is jelentette. Ezért éltek naponkénti közösségben, és osztották meg vagyonukat is egymással.
Amikor a hivatalos kereszténység egyre jobban a világhoz idomult, és elhagyta Jézus útját, akkor is voltak Jézusnak igazi követői, akik az írás naponkénti közös olvasásán és a közös imádságon keresztül hűségesek maradtak Istenükhöz.
AZ ISZLÁM "ÖT PILLÉRE" Az iszlám hagyomány szerint az Iszlám, az Isten iránti odaadás, leginkább az "öt pillér" szerinti életvitelben jut kifejezésre:
Mit hirdetett Isten prófétáján, Jézuson keresztül ezekre a pontokra vonatkozóan, és mi felel meg ezeknek a keresztények életében? 1) Az egy és egyetlen Istenről való hitvallás Jézus és tanítványai tanításának szilárd alapja. Nincs más isten az egy és egyetlen Istenen kívül, aki a világegyetemet alkotta, aki magát Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak és minden prófétának kinyilatkoztatta, illetve az embereket az utolsó napon meg fogja ítélni. Jézus tanítványai soha sem tekintették Jézust egy Isten melletti Istennek (ahogy az 5. Szúra, 116 sugallja). Akiben mi hiszünk, az a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen. (1 Timóteus levél 6:15-16)(2) Isten egységének és egyetlenségének megvallása azonban a keresztények között nem rituális recitálás által történik, hanem azáltal, hogy az Ő parancsolata szerint élnek, és kitartóan fáradoznak azon, hogy másokat Isten ismeretére és az Ő akarata szerinti életre vezessenek. A Mohamed próféta melletti vallástétel Ábrahámtól a 7. századig ismeretlen volt minden muszlim (Isten előtt alázatos ember) számára, hiszen Mohamed csak később jött. Jézus óta azonban a hívők számára világos volt, hogy Isten kinyilatkoztatása Jézusban elérte csúcs- és végpontját, és hogy nem várható új kinyilatkoztatás. Jézus megígérte tanítványainak, hogy el fogja küldeni a Szent Szellemet: "A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (János 14:26) Ezt az ígéretet Jézus be is teljesítette kb. 50 nap múlva. A Szentlélek emlékeztette a tanítványokat Jézus szavaira, és azok mélyebb megértésére vezette el őket.(3) 2) Az imádság minden hívő szellemi életének alapja nap mint nap.
Jézus maga is imádságból élt. Újra és újra Atyja közelségét kereste.
Tanítványai követték példáját:
Az első keresztények és minden későbbi keresztény számára az imádság az Istennel való állandó kapcsolat alapja és kifejezése volt. Imádságunk által válaszolunk Isten irántunk való szeretetére. Ezért az imát nem lehet egy szertartás merev formái közé szorítani. A szeretet eltöröl minden szertartást. Jézusnak és az ő követőinek imája nincs meghatározott formákhoz, helyekhez, időpontokhoz és imairányokhoz kötve. Az örök Isten szüntelenül körülvesz minket. Szeretetének dicsérete minden szavunkat és egész életünket átjárja. 3) A keresztények nem ismerik a szegényadót. Az Ószövetség különböző módokon szabályozta a szegényekről való gondoskodást. így például mintegy háromévente az egész tizedet a szegényeknek kellett adni (5 Mózes 14,28-29). Alapvetően a következő elv volt érvényes: "Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkező az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez." (5 Mózes 15:11) Az újszövetségi hívők messze felülmúlták ezt a szabályozást. Isten szeretete töltötte be szívüket, és ez arra indította őket, hogy szegény testvéreiknek ne csak alamizsnát adjanak, hanem mindenüket megosszák velük:
Így ha különböző "keresztény" csoportok a későbbi időkben újra bevezették az ószövetségi tizedet, akkor ezáltal elhagyták az Újszövetség szintjét. Éppenígy a "zakat" is - bármilyen pozitív hatása is volt különböző iszlám országokban - visszalépést jelent az odaszánás újszövetségi mértékéhez képest. A keresztények odaadását a szeretet vezérli, és nem lehet százalékokkal szabályozni. 4) A böjtöt az Újszövetségben nem szabályozza törvény. Jézus elítélte a farizeusok látványos böjtjét:
Isten teljes odaadást és szeretetet vár tőlünk az év minden napján őiránta, és azt, hogy testvéreinknek szolgáljunk. Ez a szeretet fegyelmet is jelent. Egy kereszténynél a szellem fölötte áll a testnek, és legyőzi annak kívánságait. Hálával vesszük magunkhoz az élelmet, és készek vagyunk le is mondani róla, ha az Istentől kapott feladataink szükségessé teszik. Ez a fegyelem határozza meg életünket függetlenül a nap vagy az év különböző szakaitól. Káros szenvedélyeknek pedig (mint a dohányzás) amúgy sincs semmi helye egy keresztény életében.
5) Az ószövetségi hívők számára előírás volt, hogy évente háromszor zarándokoljanak el Jeruzsálembe.
Jézus idején vita volt a zsidók és a szamaritánusok között, hogy hol van az a hely, amelyet "az Úr kiválaszt". A zsidók Jeruzsálembe zarándokoltak, a szamaritánusok számára pedig a Garizim-hegy volt Isten imádásának a helye. Jézus egyfelől a zsidóknak adott igazat, de ennél tovább is ment. Egy szamaritánus asszonynak ezt mondta:
Ezért a keresztények nem ismernek semmilyen szent helyet vagy szent időpontot. Számunkra a Mindenható jelenléte minden helyet és időt megszentel. Egész életünket zarándokútnak tekintjük a mennyei Jeruzsálem felé.
Az "öt pillér" alaposabb vizsgálata tehát azt mutatja, hogy Jézus nem különféle vallásos gyakorlatok pontos szabályait tanította, hanem azt a szeretetet hozta el, amely megsemmisít minden vallásos szabályrendszert, és az embert az örök Istennek való teljes odaadásra indítja, ami hívő testvérei szolgálatában valósul meg. Ez az Iszlám: a valódi belenyugvás Isten akaratába. Ez tölt be minket mindörökre a Teremtőnkkel való közösség örömével. Az az út, amelyet Jézus tanított, amely maga Jézus - az az igazi Iszlám. Szeretnénk, ha minden muszlim megtalálná ezt az utat, és így valódi muszlimmá válhatna.
Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: "Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, Ui.: Amikor ebben az írásban a "keresztény" fogalmat használtuk, akkor kizárólag olyan emberekre gondoltunk, akik egész életükkel Jézust akarják követni. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a bűnöktől formált fogyasztói társadalmakat semmiképpen sem lehet keresztény társadalmaknak nevezni, valamint, hogy az általában "keresztény egyházként" elismert szervezetek a bibliai kereszténységtől nagyon távol vannak. LÁBJEGYZETEK1. Vissza Minden Korán-idézet a Simon Róbert féle fordításból származik: Simon Róbert: Korán, Harmadik, javított kiadás, Helikon Kiadó, 1997. A fordítás a Kairóban, 1923-ban (a hidzsra szerinti időszámítás 1342. évében) megjelent első, a kúfai számozást követő Korán-kiadás alapján készült. 2. Vissza A Szentháromságról írt tanulmányunkban világosan látható, hogy a Szentháromságba vetett hit nem mond ellent az egyetlen Istenbe vetett hittel. 3. Vissza Az "eszetekbe juttat" kifejezés azt feltételezi, hogy azok akiket a Szentlélek emlékeztet, Jézus szemtanúi/hallgatói voltak. Másokat nem emlékeztethetett a Szentlélek Jézus szavaira. Ezért eleve ki kell zárnunk minden olyan értelmezést, amely Jézusnak ezt az ígéretét Mohamedre vonatkoztatja. 4. Vissza Az Újszövetség a "szent" szót nem a római katolikus értelemben használja: minden keresztényt szentnek nevez, mivel Jézus megszenteli minden követőjét. |
| [Kezdőoldal] | [Oldal tetejére] | [Témák] |
|
amelyet a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki Budapesten, 1990-ben. Ezennel hozzájárulunk ahhoz, hogy honlapunk oldalára más weboldalakon bárki linket helyezzen el. Ezen oldalak változatlan és teljes formában történő terjesztése magánhasználatra megengedett. Minden más jellegű felhasználása, illetve a kiadás bármely formája csak beleegyezésünkkel lehetséges! Ez a site tartalmazhat harmadik fél által karbantartott hivatkozásokat. Az ilyen hivatkozások megadása nem jelenti azt, hogy helyeseljük, elfogadjuk vagy egyetértünk a hivatkozott site-ok tartalmával. [IE6 or higher][1024x768][True Color][Full Screen(F11)] |