KERESZTENYEK.huUtolsó módosítás: 2010. május 23.
Magunkról Tartalom írj nekünk! Nyelvek

Luther Márton tanításai
(FOLYTATÁS)

LUTHER MÁRTON ELVETETTE A BIBLIA BIZONYOS RÉSZEIT

A Zsidókhoz írt levélről többek között ezt írja:

Ezen kívül nagy nehézséget jelent a levél amiatt, hogy a 6. és a 10. fejezet nyíltan tagadja a bűnös bűnbocsánatát, és a 12. fejezet 17. verse szerint ézsau kereste a bűnbocsánatot, és mégsem találta meg, ami ellentmond minden evangéliumnak és Pál minden levelének. És noha szeretne az ember kiutat keresni ebből a nehézségből, mégis olyan világosan hangzanak ezek a szavak, hogy nem tudom, lehet-e. Úgy vélem, egy sok darabból összeállított és nem mindenütt ugyanazon a szinten lévő levélről van szó. Akárhogy is vannak ezek, mégis egy igen bölcs levélről van szó, amely Krisztus papságáról mesterien és alaposan beszél az írás alapján, finoman és gazdagon magyarázva hozzá az ószövetséget, úgyhogy nyilvánvalóan egy tanult embertől származik, aki az apostolok tanítványa volt, sokat tanult tőlük és jártas volt az írásban. És bár nem a hit alapját fekteti le - ahogy ezt maga is mondja a 6:1-ben, ami az apostolok hivatala -, mégis aranyat, ezüstöt, drágakövet épít szépen rá, ahogy Pál a 1 Korinthus levél 3:12-ben mondja. Ezért nem zavar minket, ha fa, széna vagy széna is közékerült, hanem teljes tisztelettel elfogadjuk ezt a finom tanítást, csak éppen az apostoli levelekkel nem helyezhető minden dologban egy szintre(10)

A Jakab levélről:

Jakab levelét jóllehet a régiek elvetették, én dicsérem és jónak tartom, még pedig azért, mert nem állít fel semmiféle emberi tanítást, és Isten törvényét buzgón hirdeti. De, hogy megalapozzam a véleményemet róla, anélkül, hogy bárkit megkárosítsak: nem tekintem apostol írásának. Ennek pedig ezek az okai: először is, hogy Pállal és minden más írással szemben a megigazulást a cselekedeteknek tulajdonítja, és azt mondja, hogy Ábrahám tettekből igazult meg, mivel feláldozta a fiát, jóllehet Pál a Róma levél 4. részében ezzel ellenkezően azt tanítja, hogy Ábrahám cselekedetek nélkül, még mielőtt feláldozta volna a fiát, egyedül hite által igazult meg, és ezt az 1 Mózes 15:6-tal bebizonyítja. Mármost, ha valaki segítene a levélen, és a cselekedetek általi megigazulásra találna is valami magyarázatot, abban a pontban mégsem lehet megvédeni a levelet, hogy az 1 Mózes 15:6-ot, amely csak ábrahám hitéről és nem a cselekedeteiről beszél, ahogy Pál a Róma levél 4:3-ban idézi - a cselekedetekre vonatkoztatja. Ez a fogyatkozás azt mutatja, hogy nem apostoltól származik. Ez a Jakab viszont nem tesz egyebet, mint hogy a törvénnyel és annak cselekedeteivel foglalkozik, és hányja egymás hegyére-hátára a dolgokat, hogy nekem úgy tűnik, ő jó, igaz ember volt, aki az apostolok tanítványaitól hallott néhány mondást, amelyeket azután papírra vetett, vagy az ő prédikációja alapján valaki más leírta. A törvényt (például) a szabadság törvényének nevezi, jóllehet Pál azt a szolgaság, a harag, a halál és a bűn törvényének mondja. Másrészt, hogy keresztény embereket akar tanítani, és még csak meg sem emlékezik hosszú szenvedésről szóló tanításában a feltámadásról, a Krisztus szelleméről: Krisztust többször is említi, mégsem tanít semmit sem róla, hanem általában az Istenbe vetett hitről beszél. Egy igaz apostolnak ugyanis az a hivatala, hogy Krisztus szenvedéséről, a feltámadásról és működéséről prédikáljon, és ennek a hitnek vessen alapot, ahogy Krisztus maga mondja a János 15:27-ben: "Tanúim lesztek." Az pedig minden igaz és szent könyvre jellemző, hogy mindegyikük Krisztust prédikálja és vele foglalkozik. Az pedig minden könyv megítélésének a mércéje, hogy Krisztussal foglalkozik-e vagy sem, hiszen minden írás Krisztust mutatja (Róma levél 3:22kk.), és Pál nem akar másról tudni, mint Krisztusról. (1 Korinthus levél 2:2) Ami Krisztust nem tanítja, az nem apostol, még ha mindjárt Péter vagy Pál tanítja is azt, fordítva pedig, ami Krisztust prédikálja, az apostoli; még ha mindjárt Júdás, Annás, Pilátus vagy Heródes tenné is. Ezen kívül idéz mondásokat az 1 Péter levél 4:8-ból: "A szeretet sok bűnt elfedez", továbbá az 1 Péter levél 5:6-ból: "Alázzátok meg tehát magatokat Isten keze alatt", továbbá Pál szavait a Galata levél 5:17-ből: "A szellem a test ellen törekszik", noha Jakabot már korán, Péter előtt megölte Heródes Jeruzsálemben(11), úgyhogy biztosnak tűnik, hogy a levél szerzője jóval Péter és Pál után élt. Összegezve: azokkal akart szembeszállni, akik a cselekedetek nélküli hitre hagyatkoztak, de erre szellemben, értelemben és szavakban túl gyengének bizonyult. Szétszaggatja az írást és szemben áll Pállal és minden írással. A törvény unszolásával akarja elérni azt, amit az apostolok a szeretetre való ösztönzéssel érnek el. így aztán nem akarom, hogy ez a levél a Bibliában az igaz könyvek között szerepeljen, ezzel azonban senkinek sem akarom megtiltani, hogy nagyra tartsa, ha tetszik neki, hiszen egyébként sok jó mondás van benne. "Egy férfi nem férfi a világi dolgokban." (mondja a közmondás): "Hogyan is szállhatna szembe ő egyedül Pállal és az összes többi"(12)

A Jelenések könyvéről:

A János jelenéseiről szóló könyvről, hagyom, hogy mindenki saját belátása szerint gondolkodjon, senkit sem akarok saját véleményemhez vagy saját megítélésemhez kötni. Azt mondom, amit érzek. Számomra különböző dolgok hiányoznak ebből a könyvből, úgyhogy sem apostolinak, sem pedig prófétainak sem tartom: először is, ami a legfontosabb, hogy az apostolok nem foglalkoznak látomásokkal, hanem világos, száraz szavakkal prófétálnak, ahogy Pál, Péter és Krisztus az evangéliumokban is teszi ezt. Ugyanis az apostoli hivatalt Krisztusról és az ő tetteiről való világos, érthető képek és látomások nélküli beszéd is jellemzi. Az ószövetségben (az újról nem is beszélve) sincs egyetlen próféta sem, aki egyre másra csak és kizárólag történetekkel és képekkel foglalkozik, úgyhogy a magam részéről a Jelenések könyvét szinte olyannak tekintem, mint Ezsdrás negyedik könyvét,(13) és az összes dolog között semmiben sem tudom érezni, hogy a Szent Szellemtől származna. Ezt amiatt is gondolom, mert saját könyvére nézve bármely más sokkal jelentősebb szent könyveknél erősebben parancsol és fenyeget, hogy ha valaki elvesz belőle, annak részét Isten is elveszi az élet könyvéből (22:19) stb. Fordítva pedig: áldottnak mondja azokat, akik megtartják, ami a könyvben van (1:3), noha senki se tudja mi az. Az atyák közül is sokan elvetették ezt a könyvet régen, és ha Jeromos dicsérő szavakkal is beszél róla, és azt mondja, hogy minden dicséret megilleti, és hogy annyi titok van benne, ahány szó, mégsem tud ebből semmit sem bizonyítani, egyébként pedig valószínű, hogy több esetben túl bőkezűen bánik a dicsérő szavakkal. Végső soron mindenki vélekedjen úgy róla, ahogy a szelleme mutatja, az én szellemem nem tudja elfogadni ezt a könyvet, s számomra ez elegendő ok, hogy ne tartsam nagyra, hiszen Krisztust se nem tanítja, se nem ismerhető fel benne, pedig ezt tenni minden apostol köteles, ahogy Krisztus az Apostolok cselekedetei 1:8-ban mondja: "Tanúim lesztek". Ezért azoknál a könyveknél maradok, amelyeket Krisztus tisztán és világosan ad nekem.(14)

A Jelenések könyvéről pozitívabb ítélet található az 1530-ból származó Előszó a János Jelenésekhez című iratban. Mindenesetre elgondolkoztató, hogyan lehetséges, hogy egy olyan jelentős, kereszténynek kikiáltott személy, mint Luther Márton, nem ismerte el a fenti, Istentől ihletett írásokat (vö. János 7:16-17).

FOLYTATÁS - Luther Márton bibliaellenes tanokat hirdetett Máriáról

LÁBJEGYZETEK
10. Vissza Vorrede zum Hebräerbrief, 1522: Luther Deutsch, Hag. Kurt Aland, Bd. 5, Stuttgart 1963, S. 62, vgl. WA DB 7,344
11. Vissza Luther itt tévesen az Apostolok cselekedetei 12:1-2 -re hivatkozik. Ez a rész viszont nem a Jakab levél szerzőjéről, az "Úr testvéréről" szól - aki feltehetőleg Jézus egyik unokatestvére - hanem Jakab apostolról, Zebedeus fiáról, János apostol testvéréről.
12. Vissza Vorrede zum Jakobusbrief, 1522: Luther Deutsch, Bd. 5, S. 62-64, Vgl. WA DB 7,384-386
13. Vissza Ezsdrás negyedik könyve nem kanonikus, apokrif irat.
14. Vissza Vorrede zu Offenbarung Johannes, 1522: Luther Deutsch, Bd. 5, S. 65f, vgl. WA DB 7,404




[Kezdőoldal] [Oldal tetejére] [Témák]



Internet: www.keresztenyek.hu

Küldj nekünk E-mail-t!

Ha külön nem jelöljük, a bibliai részeket a Magyar Bibliatanács fordításából idézzük,
amelyet a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki Budapesten, 1990-ben.
Ezennel hozzájárulunk ahhoz, hogy honlapunk oldalára más weboldalakon bárki linket helyezzen el.
Ezen oldalak változatlan és teljes formában történő terjesztése magánhasználatra megengedett.
Minden más jellegű felhasználása, illetve a kiadás bármely formája csak beleegyezésünkkel lehetséges!
Ez a site tartalmazhat harmadik fél által karbantartott hivatkozásokat.
Az ilyen hivatkozások megadása nem jelenti azt, hogy helyeseljük, elfogadjuk vagy egyetértünk a hivatkozott site-ok tartalmával.
[IE6 or higher][1024x768][True Color][Full Screen(F11)]



F E L