KERESZTENYEK.hu
Utolsó módosítás: 2010. május 23.
|
A keresztények mennyei reménysége Minden keresztény egysége nyomtatható verzió - letöltés Acrobat Reader
A fő jelek, amelyekről Jézus szavai alapján az ő tanítványai felismerhetőek: a szeretet és az egység. A tökéletes egység, melyért imádkozott megvalósul mind ebben az életben, mind az eljövendőben. Isten, aki annyira akarta azt, hogy az Ő gyermekei egységben legyenek, ugyanazt a reménységet ígérte mindazoknak, akik hisznek őbenne: örök életet, mély közösséget vele a mennyben.(1) Jézus eljövetelének a célja az volt, hogy "...megkeresse és megtartsa az elveszettet." (Lukács 19:10). A bűneink miatt távol voltunk tőle és Istentől, elidegenedtünk a Teremtőnktől(2), ellenségei voltunk.(3) Jézus győzött a bűn felett(4), megbocsátást hozott és megbékélést Istennel.(5) Megújította az életünket(6), ezáltal újra Isten gyermekei lehetünk, és újra Atyánknak hívhatjuk Őt(7), s örökkévaló közösségben lehetünk Vele, Jézussal és mindazokkal, akik szeretik őt. Mindenki, aki Jézust szolgálja ott lesz, ahol Jézus van!
A fenti ige összefüggésében Jézus az eljövendő szenvedéseiről beszél, s a szenvedése és az engedelmessége gyümölcséről, mely megváltást hoz mindazoknak, akik engedelmeskednek neki. Párhuzamot von abban is, hogy a követőinek maguknak is késznek kell lenniük az életük feladására (nem feltétlenül fizikai értelemben, hanem elsősorban szellemi értelemben), és azt is megígéri nekik, hogy ők mindörökké vele lesznek, amennyiben részeseivé lettek a szenvedéseinek, a dicsőségében is osztozni fognak. Hasonlóképpen ír a 2 Timótheus levél és János evangéliuma is:
Jézus arra bátorítja a tanítványait, hogy bízzanak őbenne, hisz azért jött, hogy megmutassa az utat az Atyához, helyet készítsen számunkra, és magához vegyen minket az ő mennyei dicsőségébe, a vele és az Atyával való örökkévaló közösségbe. Az útról szóló kijelentései azt mutatják, hogy mindenki számára, aki Jézust követni akarja, ez az út, és ez a cél. Jézus ezen egyértelmű kijelentései ellenére a Jehova tanúi azt állítják, hogy a keresztényeknek két csoportja van, kétféle reménységgel.(8) Az egyik csoport, (amely 144 000 választottból áll) mennyei reménységgel bír, míg a másik csoport (a nagy sokaság) földi reménnyel számolhat. Csak azon az áron juthatnak erre a következtetésre, hogy Jézus és az apostolok világos szavait figyelmen kívül hagyják. Jézus fent említett szavai mellett (ahol Jézus egyértelműen azt mondja, hogy mindazok, akik őt szolgálják, és mindazok, akik hisznek az apostolok szavának, együtt lesznek vele és meglátják az ő dicsőségét annak teljességében, s az ő örömében lesz részük)(9) számtalan ige található az Újszövetségben, amelyek a keresztények mennyei reménységéről szólnak.(10) A Jehova tanúi ezeket az igéket vagy a 144 000-re vonatkoztatják, vagy egyszerűen azt mondják, hogy azok "az első keresztényekre vonatkoznak".(11) Vizsgáljuk meg hát elsőként az egyik legfontosabb igét, tanításuk fő pillérjét.
Álláspontjuk szerint(12) ez az igehely a 144 000 választottról szól, ők a "kicsiny nyáj". Ráadásul erre az igeversre alapozzák azt az igényüket, hogy a tagjaiknak feltétel nélkül engedelmeskedniük kell az Őrtorony Társaságnak, hisz az a "jó és okos szolga", aki idejében megadja a szolgatársak eledelét. Valójában lehetetlen alapot találni Jézus szavainak ilyen módon való magyarázatára - épp ellenkezőleg! Ha a 32. verset összefüggéseiben vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy Jézus itt nem a tanítványainak egy speciális csoportját szólítja meg. A gondolatok egy olyan bátorítás részeként hangzanak el, amely minden időben érvényes bárkire, aki követni akarja őt. A nyáj kicsiny, de nem azért, mert csak 144 000 főből áll, hanem azért, mert azok alkotják, akik a keskeny úton akarnak járni.(13) Továbbá Jézus tanításának központi témája, hogy senki se legyen kisebb vagy nagyobb, hanem mindannyian testvérek legyenek, ugyanazon Atya gyermekei.(14) A példázatokban nem szabad megpróbálkoznunk minden részlet azonosításával, hiszen ezek képi kifejezőszközök a mondanivaló illusztrálására. E példázat tartalma hasonló az előtte valóéhoz (36-40. versek). Jézus számtalan példázatot mondott, amelyek az éberségre helyezik a hangsúlyt, mivel azt szerette volna tudatosítani bennünk, hogy csak a jóban való kitartás és a neki való folyamatos engedelmesség által érhetünk célhoz. Egy másik szempontot fejeznek ki a példázatban a 47-48. versben összefoglaltak. Mindenki a neki adatott felelősség mértékében kérhető számon. Akik ismerték Isten akaratát - a keresztények -, éppúgy, ahogyan azok, akik nem ismerték - a többiek. Ez a gondolat lehet a válasz Péter 41. versben megfogalmazott kérdésére. Jézus tudatosítani szerette volna Péterben azt a tényt, hogy mindenkinek ébernek kell lennie, vigyáznia kell életének útjára, függetlenül a felismerése és a felelőssége mértékétől. A további vizsgálódáshoz nézzünk meg közelebbről két kérdést: 1. AZ ÚJSZÖVETSÉG ÍGÉRETEI CSAK AZ ELSŐ KERESZTÉNYEKRE VONATKOZNAK, VAGY MINDEN KERESZTÉNYRE? Jézus azért jött, hogy az emberiséget megmentse, hogy magához hívja mindazokat, akik vágyakoznak Isten dicsősége után. Emiatt világosan állíthatjuk, hogy az Újszövetség nem csak az első keresztényeknek íródott, s nem pusztán a 144 000 választott kereszténynek.(15) Az ígéretek minden idők minden keresztényére vonatkoznak. Ez a tény világosan látható az alábbi igékből: János, az apostol így ír Jézus eljöveteléről a világba:
Jézus nem csak a kortársaihoz jött, hanem az egész emberiséghez (ezzel a ténnyel maguk a Jehova tanúi is egyetértenek). Ennélfogva János mondatai - miszerint, akik befogadják, felhatalmazást nyernek arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek - mindenkire érvényesek, akik hisznek Jézusban. A Róma 8:12-17 szerint Isten gyermekeit a Szent Szellem vezeti, és örökösei Istennek, s örököstársai Krisztusnak. Krisztus örököstársai ne lennének együtt vele a mennyben?
Hasonlóképpen a keresztényeket "Ábrahám magvának", "az ígéret örököseinek", "Isten gyermekeinek" és az "új Izraelnek" nevezi. (Galata levél 3:6-7.16-29; Efezus levél 2:11-23, 3:6-7; Róma levél 8:17; 1 Korinthus levél 3:16-17, stb.) Jehova tanúi azt állítják, hogy mindezen kifejezések csak az első keresztényekre vonatkoznak, és a 144 000 választottra.(16) A Róma levél 8:17 esetében azt láthatjuk, hogy a magyarázat mellőz mindenféle megalapozottságot. Megvizsgálhatunk néhány további esetet. Pál a Galata levél 3-ban Ábrahám fiai kilétéről beszél.
Pál azt mondja, hogy Ábrahám gyermekei mindazok, akik hisznek (6-7. versek), ők Ábrahám hitének a követői. A 9. vers alapján vele együtt nyernek áldást. Isten gyermekei a Jézusban való hitük által (26. vers) örökösök az ígéretek szerint (29. vers). Hitük az örökségük biztosítéka (26-29. versek).
Tehát Ábrahám (a Jehova tanúi gondolkodása szerint a földi reménység egyik örököse) ugyanazt az áldást örökli, mint akik Jézusban hisznek, akik Isten gyermekei és a mennyei reménység örökösei.(17) Ebben az összefüggésben eljutottunk arra a pontra, amikor megvizsgálhatjuk a következő kérdést: LÁBJEGYZETEK1. Vissza A menny a hitünk végső beteljesedése. Nem tartozik a látható, anyagi világhoz. (1 Korinthus levél 15:50.53; 2 Korinthus levél 4:17-18). Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. (1 Korinthus levél 13:12). Ez volt Isten eredeti akarata, hogy az ember örökké éljen, tökéletes kapcsolatban vele. Ott elérjük a Vele, az Atyával és valamennyi hívő társunkkal való kapcsolat teljességét. 2. Vissza Lásd: Efezus levél 2:1-3 3. Vissza Lásd: Kolossé levél 1:21 4. Vissza Lásd: Róma levél 8:3-4 5. Vissza Lásd: Kolossé levél 1:21-23; 2 Korinthus levél 5:18-21 6. Vissza Lásd: Efezus levél 4:20-24; 2 Korinthus levél 5:17; Galata levél 6:16 7. Vissza Lásd: Róma levél 8:15, János 1:12-13 8. Vissza The Government That Will Bring Paradise, 1985, kiad.: Watchtower Bible and Tract Society of New York, p.14-15 9. Vissza Lásd még: Jelenések 3:12-21 10. Vissza Zsidó levél 3:1; 10,34 Filippi levél 3:20; Kolossé levél 1:5; 1 Péter levél 1:4; 2 Korinthus levél 5:1-10; Efezus levél 2:6 11. Vissza Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában, 1983, kiad.: Watchtower Bible and Tract Society of New York, p.111-114 12. Vissza The Government That Will Bring Paradise, 1985, kiad.: Watchtower Bible and Tract Society of New York, p.14,25 13. Vissza Lukács 13:23-24; Máté 7:13-14 14. Vissza Még ha vannak is különbségek a keresztények között a felelősség tekintetében. Vannak idősebb keresztények, akik gondoskodnak a fiatalabbakról, jobban tudnak segíteni nekik, de a kapcsolatuknak olyannak kell lennie, mint egy család idősebb és fiatalabb tagja közötti kapcsolatnak. Minden keresztény felelőssége a másik építése. 1 Péter 4:5, Efézus 5:18-21 15. Vissza Amint a Jehova tanúi állítják: Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában, 1983, kiad.: Watchtower Bible and Tract Society of New York, p.111, 4. bekezdés 16. Vissza Örökké élhetsz a paradicsomban a Földön, ed.1981, Watchtower Society, 14. fejezet, 18. bekezdés 17. Vissza Lásd a Róma levél 8:17 fenti magyarázatát |
| [Kezdőoldal] | [Oldal tetejére] | [Témák] |
|
amelyet a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki Budapesten, 1990-ben. Ezennel hozzájárulunk ahhoz, hogy honlapunk oldalára más weboldalakon bárki linket helyezzen el. Ezen oldalak változatlan és teljes formában történő terjesztése magánhasználatra megengedett. Minden más jellegű felhasználása, illetve a kiadás bármely formája csak beleegyezésünkkel lehetséges! Ez a site tartalmazhat harmadik fél által karbantartott hivatkozásokat. Az ilyen hivatkozások megadása nem jelenti azt, hogy helyeseljük, elfogadjuk vagy egyetértünk a hivatkozott site-ok tartalmával. [IE6 or higher][1024x768][True Color][Full Screen(F11)] |