KERESZTENYEK.huUtolsó módosítás: 2010. május 23.
Magunkról Tartalom írj nekünk! Nyelvek

Az ökumenizmus
(FOLYTATÁS)

AZ ÖKUMENIKUS EGYHÁZKÉP

Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának egyháztani alapelvei:(23)

1. Krisztus egyháza alapítójának szándéka szerint egyetlen és egy. Ez az egység láthatatlanul ma is fennáll Krisztusban. Az egyházszakadások emberileg érthető történeti és kulturális okokkal magyarázhatók.

2. A fennálló egyházak töredék jellege: nem teljesek, így egyikük sem azonosítható Krisztus egyházával.

3. Az igazi egyház bizonyos elemei minden egyházban megtalálhatók. (amit a tagegyházak elismernek)

Krisztus egyháza alapítójának szándéka szerint egyetlen és egy. Ennek alapja, hogy minden tagja keresztény, s így minden tag élő és mindegyiket Isten Szent Szelleme vezeti a helyes gondolkozásra és életvitelre. Sok felekezet elismeri, hogy soraiban ez nem így van, és helyi gyülekezeteikben a hívők és az álkeresztények keveréke gyülekezik, így a közösség bibliai értelemben nem Krisztus egyháza. (Apostolok cselekedetei 5:12-14, 2 Korinthus levél 6:14)

Aki "töredékes jellegről"(24) és nem teljesen biblikus egyházról beszél, az maga is elismeri, hogy közössége nem azonos a Krisztus tanítása szerinti egyházzal. (1 Timóteus levél 3:15) Hisz hívők és álkeresztények között lehetetlen az a szeretet és egység (János 13:34-35; 17:17-26), ami csak a tanítványok között valósul meg, amelyről a kívülállók is felismerhetik, hogy Isten velük van. éppen ez a felismerhetőség mutatja az egyház látható jellegét a világban. A látható egyház valóságát sokan tapasztalati alapon tagadják és tagadniuk is kell, amíg elfogadják és tanítják, hogy a látható helyi gyülekezet a búza és a konkoly mezeje(25), vagyis hívők és hitetlenek elegye.

Ha egy ilyen közösségen belül a szeretet és egység nem valósulhat meg, akkor még kevésbé lehetséges ez eltérő tanítást valló és különböző célokat képviselő felekezetek között. Ez egy jól látható láncreakció, hisz sem önállóan, sem együttesen nem képesek arra, hogy Krisztus egyházát hitelesen bemutassák. Ez saját magukra nézve leleplező tanúbizonyság, hiszen a népegyházakra jellemző felhígulás már a szabadegyházaknál is jelentkezik.

A "történeti és kulturális okok"(26) jól csengő kifogások csupán. A szakadás valódi oka a Biblia szerint mindig engedetlenség és bűn, gőg és önkény. A Biblia gondolatvilágától idegen, hogy szakadás után is mindkétfél Krisztus egyháza maradjon, és egymást különvált testvéreknek nevezzék.

Ehhez hasonló tetszetős ködösítés, hogy az anglikán egyház "híd egyháznak" tekinti magát a katolicizmus és protestantizmus között(27), valamint az evangélikusok "középen" állónak vallják magukat. Beszélhetünk ilyenről az Ige fényében?!

A Galata levél az önzést, viszálykodást, széthúzást és pártoskodást a test cselekedetei között sorolja fel, s oly' elítélendőnek tartja e bűnöket is, hogy a felsorolás a következő szavakkal zárul: "akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát".(Galata levél 5:19-21)

Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak. (Róma levél 16:17-18) Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által hívott el titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, pedig nincsen más. De egyesek megzavartak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. Viszont még ha mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amit mi hirdettünk, átkozott legyen. (Galata levél 1:6-9) A szakadást okozó ember elől egy vagy két intés után térj ki, tudván, hogy az ilyen ember kivetkőzött önmagából, bűnben él, és magában hordja ítéletét. (Titusz levél 3:11)

Az engedetlenség eredménye a szakadás, vége az ítélet.

A szakadások igazolására sokszor az 1 Korinthus levél 11:19-et szokták felhozni, miszerint "szükséges, hogy szakadások legyenek közöttetek". Ha valaki téves eszmét képvisel, s ehhez ragaszkodik, akkor elengedhetetlenül ki fog szakadni és ki is kell szakadnia az igazságot képviselő egyházból, hisz ha a téves és a helyes együtt lenne, az egyház elvesztené az igazság képviseletére való igényét ill. a fővel, azaz Krisztussal való azonosságát. (lásd Jelenések 2-3. részének figyelmeztetései)

A szakadások áldásos voltának szemléltetésére szokták használni a test hasonlat (1 Korinthus levél 12:12-27) torz értelmezését, miszerint a különféle tagok különféle egyházakat szimbolizálnak. Ez azt jelentené, mintha Isten eleve akarta volna a megosztottságot. Ha ez a magyarázat helyes lenne, a Világtanács szemléltetné leginkább Krisztus Testét, a maga "sokszínűségével". Ám ez a magyarázat a gyakorlati tapasztalatok kényszere által, olyan kívánság szüleménye, amely bibliai igék hamis értelmezésével a biblikusság látszatát kelti.

A szövegösszefüggés világosan mutatja:

- amikor ez íródott még szó sem volt különféle felekezetekről

- Egy gyülekezet egyes tagjainak adott ajándékokról van szó, ahol a tagok engedelmességük által építik a testet, és egészítik ki egymást. Lásd Efezus levél 4:16

Lásd "Minden keresztény egysége" című írásunkat.

A szakadásról való következetlen gondolkodásmód karöltve jár a megalkuvás egyéb elméleteivel.

Néhány idézet az EÖT felfogásának szemléltetésére:

  • Az egyházaknak szabadságuk van arra, hogy a hitet a saját módjukon értelmezzék.(28)

  • Az EÖT nem szuperegyház és soha nem is szabad azzá válnia. "Továbbá az ebbe a közösségbe tartozó egyházak maguk is különböző egyházfogalmat vallanak, s ezért ennek a közösségnek a jelentőségéről vallott felfogásuk is különbözni fog".(29)

  • Az EÖT-tagság nem foglalja magába az egyház egységének lényegével kapcsolatos konkrét tantétel elfogadását.(30)

  • A tagegyházaknak teljes joguk van elfogadni vagy visszautasítani az EÖT nyilatkozatait, állásfoglalását vagy döntéseit.(!!!)(31)

  • A tagegyház nincs kötelezve arra, hogy a többi tagegyházat a szó valódi és teljes értelmében egyháznak tekintse.(!!!)(32)

Ezek a gondolatok világosan mutatják, hogy nincs szó a valódi egységre jutásról és a megosztottság felszámolásáról. A felhívás arra, hogy tartózkodjanak mindattól, ami a testvéri viszonyt zavarná, tulajdonképpen a viták elkerülésére szólít fel. Nem a különbségek tűntek el, vagy lettek kisebbek, hanem igyekszenek nem bolygatni bizonyos kényes kérdéseket, azaz leplezni és feledtetni a fennálló egységtelenséget. Ez ahhoz hasonlít, amikor egy társaságban ajánlatos egy bizonyos témát kerülni...

Az egymáshoz való közeledés alapja keresztények között csak az igazság lehet- s így az egység alapja is. Az igazságon túllépő tolerancia: "hitet a saját módjukon értelmezzék", Pál apostol figyelmeztetését látszik betölteni:

Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. (2 Timóteus levél 4:3-4)

Az igazsághoz való ilyen hozzáállás nem az igazságot teszi sokszínűvé, hanem a tévtanítások forrása. A különbözőségek nem az egységet igazolják, hanem az engedetlenség botránykövei.

Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk, Jézus Krisztus egészséges beszédéhez, és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás ... származik. (1 Timóteus levél 6:3-4)

Isten igéjének helyes értelmezéséről és tiszteletéről pedig a biblikus, tiszta életvitel és a szeretet tanúskodik. A keresztények a Szent Szellem által minden időben egy testté formálódnak, amely

Az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja(1 Timóteus levél 3:15)

Felhasznált irodalom:
Békés Gellért: Krisztusban mindnyájan egy. Pannonhalma: Bencés kiadó 1993.
Dolhai: Bevezetés az ökumenizmusba. Bp.: Jel kiadó 2002
www.wcc-coe.org

LÁBJEGYZETEK
23. Vissza Békés. 26.o. az Amszterdami Alkotmány(1948) és a Torontói Határozat(1950) alapján
24. Vissza lásd fent 2. pont
25. Vissza Ezt a hamis magyarázatot már ágoston is használta, az "egyházban" uralkodó állapotok legalizálására, annak ellenére, hogy Jézus hangsúlyozta: "a szántóföld a világ". Máté 13:38
26. Vissza lásd fent 1. pont
27. Vissza Dolhai 75.o.
28. Vissza Basic of the WCC 1.oldal 3.bekezdés Toronto Statement 1950 idézve www.wcc-coe.org
29. Vissza Who are we? Towards the Common Understanding and Vision of the World Council of Churches Chapter 3. "The Self-Understanding of the WCC" www.wcc-coe.org
30. Vissza Who are we? Towards the Common Understanding and Vision of the World Council of Churches 1.12. the "Toronto Statement" www.wcc-coe.org
31. Vissza Békés 24. o. a szerző összefoglalója autentikus dokumentumok alapján
32. Vissza Békés. 25.o. a Torontói Határozat alapján




[Kezdőoldal] [Oldal tetejére] [Témák]



Internet: www.keresztenyek.hu

Küldj nekünk E-mail-t!

Ha külön nem jelöljük, a bibliai részeket a Magyar Bibliatanács fordításából idézzük,
amelyet a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya adott ki Budapesten, 1990-ben.
Ezennel hozzájárulunk ahhoz, hogy honlapunk oldalára más weboldalakon bárki linket helyezzen el.
Ezen oldalak változatlan és teljes formában történő terjesztése magánhasználatra megengedett.
Minden más jellegű felhasználása, illetve a kiadás bármely formája csak beleegyezésünkkel lehetséges!
Ez a site tartalmazhat harmadik fél által karbantartott hivatkozásokat.
Az ilyen hivatkozások megadása nem jelenti azt, hogy helyeseljük, elfogadjuk vagy egyetértünk a hivatkozott site-ok tartalmával.
[IE6 or higher][1024x768][True Color][Full Screen(F11)]



F E L